A Régi Magyar Gyűjtemény az 1800 előtti magyarországi képzőművészet emlékeit mutatja be. Alapját a 19. század első felében a Magyar Nemzeti Múzeumba került Jankovich-gyűjtemény alkotja, amelyet Jankovich Miklós (1773–1846) jelentős magángyűjteménye alapozott meg. Az anyag a későbbiekben folyamatosan gyarapodott, 1878-ban az Iparművészeti Múzeumtól vásárolt műtárgyakkal bővült. Az 1896-ban alapított Szépművészeti Múzeum kezdettől fogva kiemelt figyelmet fordított a régi műtárgyak gyűjtésére, és Petrovics Elek igazgató kezdeményezésére megindult az addig több intézményben őrzött anyag egyesítésének előkészítése, amely még nyugdíjazása előtt meg is valósult.

1934 és 1941 között a Nemzeti Múzeumban és az Iparművészeti Múzeumban őrzött műtárgyakat a Szépművészeti Múzeumban helyezték el, ahol a gyűjtemény egységesebbé vált. A második világháború során az anyag jelentős károkat szenvedett, majd 1952-ben önálló szervezeti egységgé alakult Régi Magyar Gyűjtemény néven, ekkor került hozzá a Fővárosi Képtár barokk kori festészeti anyaga is. A gyűjtemény 1973-ig a Szépművészetiben, 1974 és 2019 között pedig már a Nemzeti Galéria osztályaként működött.

A Magyar Nemzeti Galéria Budavári Palotába költözése lehetővé tette a gyűjtemény teljes anyagának bemutatását, valamint a műtárgyak korszerű restaurálását. Az anyag kronológiai és műfaji szempontok szerint rendezve tárja a látogatók elé a középkori és reneszánsz kőfaragványokat, a gótikus táblaképeket, szobrokat és szárnyas oltárokat, valamint a késő reneszánsz és barokk korszak alkotásait. A gyűjtemény őrzi többek között az egykori magyar székesegyházak – így a pécsi Szent Péter és Szent Pál, a székesfehérvári Szent István és a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház – építészeti és szobrászati töredékeit, valamint az Anjou-kor faszobrászatának kiemelkedő emlékeit.

A régi magyar grafikai anyagot 1974-től a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztálya kezelte, míg az alkalmazott művészetek jelentős része a Nemzeti Múzeumban és az Iparművészetiben maradt. A gyűjtemény legjelentősebb darabjai közé tartozik a kalocsai királyfej, a Gertrudis királyné síremlékének töredékei, az úgynevezett Várandós Mária, a kisszebeni Keresztelő Szent János-templom egykori főoltára, M S mester Vizitáció című festménye, Andrea del Verrocchio Szökőkút című művének töredéke, valamint a Diósgyőri és a Báthory Madonna, valamint Mányoki Ádám II. Rákóczi Ferencet ábrázoló portréja.

A Festészeti Osztály mintegy 10 000 műtárgyat számláló gyűjteménye az 1800 és 1945 közötti magyar festészet alkotásait őrzi. A kollekció kialakulása a 19. század közepére nyúlik vissza, amikor a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egylet célul tűzte ki egy nemzeti képtár létrehozását. A folyamatos vásárlások révén gyarapodó anyagot kezdetben a Nemzeti Múzeumban mutatták be. A század végén a műtárgyak a Szépművészeti Múzeumba kerültek, majd a második világháborút követően a Fővárosi Képtár hasonló kvalitású festményanyagával bővültek. A gyűjtemény legjelentősebb darabjai napjainkban a Nemzeti Galéria állandó kiállításán láthatók. A múzeum több festménye a vitatott tulajdonjogú Herzog-gyűjteményből származik.

A gyűjteményben megtalálhatók a 19. század első felének portré- és tájképfestői, többek között Donát János és idősebb Markó Károly művei. Jelentős egységet alkotnak a Pesti Műegylet 1840-től rendezett kiállításain szereplő művészek alkotásai, köztük az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítója, Marastoni Jakab, valamint a magyar biedermeier meghatározó alakjai, Barabás Miklós és Borsos József fő művei. A történeti festészet kiemelkedő mestereit reprezentatív alkotások képviselik: az 1820-as években született festők közül Orlai Petrich Soma és Than Mór, a következő nemzedékből pedig Madarász Viktor és Székely Bertalan magyar történelmi tárgyú festményei tartoznak a gyűjtemény legismertebb darabjai közé. A Müncheni Képzőművészeti Akadémián oktató fiatalabb generáció – Wagner Sándor, Liezen-Mayer Sándor és Benczúr Gyula – művei szintén jelentős számban szerepelnek az anyagban. Az 1860-as években induló két meghatározó alkotó, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál életművének valamennyi korszakából elsőrangú műveket őriz a gyűjtemény. A 19. század utolsó harmadából a plein air festészet és a naturalizmus nemzetközi szinten is jelentős alkotásai már korán bekerültek a múzeumba.

A müncheni Hollósy-kör és a nagybányai művésztelep mesterei közül kiemelkedő Ferenczy Károly életműve, valamint a szolnoki és gödöllői művésztelep vezető alakjainak, Fényes Adolfnak és Körösfői-Kriesch Aladárnak több festménye. A századforduló modern magyar festészetének meghatározó művészei közül Rippl-Rónai József és Vaszary János életműve áll a gyűjtemény középpontjában. Emellett olyan egyéni hangú alkotók pályája is nyomon követhető, mint Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos.

A 20. század eleji új törekvéseket a nagybányai művésztelep mesterei, majd a Nyolcak művészeinek alkotásai képviselik. Az avantgárd mozgalmak emigrációban alkotó művészeitől – így Kassák Lajostól és a MA-kör tagjaitól – viszonylag kevés festmény található a gyűjteményben, ezek azonban kiemelkedő jelentőségűek. A két világháború közötti időszakból az neoklasszicista irányzat, a római iskola, valamint a posztimpresszionista Gresham-kör alkotóinak – többek között Bernáth Aurél és Egry József – művei emelhetők ki. A korszak további meghatározó alkotói közül Derkovits Gyula, Farkas István, valamint a szentendrei művésztelep képviselői, például Vajda Lajos művei is szerepelnek az anyagban.

A Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria újraegyesítését követően az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény jelentős szervezeti és szakmai átalakulások elé került. A több lépcsőben, évek alatt megvalósuló folyamat egyik alapvető eleme volt, hogy a gyűjtemény elhagyja a Szépművészeti épületét, amely a felújítást követően az ókortól 1800-ig terjedő művészeti korszakok bemutatására szakosodott. Ennek keretében 2019-ben a mintegy 2300 műtárgyat számláló, 19–20. századi és kortárs nemzetközi anyag a Liget Budapest Projekt részeként létrehozott Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba költözött. A gyűjtemény kiemelkedő darabjai átmenetileg a Nemzeti Galériában voltak látogathatók, hosszabb távon pedig az Új Nemzeti Galéria épületében kerülnek majd bemutatásra, a magyar művészet hasonló korszakait reprezentáló műtárgyakkal együtt.

A Szépművészeti 1800 utáni nemzetközi gyűjteménye, amely korábban Modern Gyűjtemény néven működött, 2005-ben vette fel jelenlegi elnevezését. A névváltás és az új szemlélet a nemzetközi múzeumi gyakorlatot követte, különösen a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban kialakított struktúrához hasonlóan azt az elvet hangsúlyozva, hogy a művészetek története egységes fejlődési folyamatként értelmezhető. Werner Hofmann alapkutatásaira támaszkodva a gyűjtemény koncepciója a 18. század végétől napjainkig terjedő művészeti tendenciákat összefüggéseikben vizsgálja, miközben kiemelt feladatként határozta meg az 1920 és 1990 között lassan gyarapodó kortárs anyag tudatos és rendszeres fejlesztését.

A gyűjtemény története a Szépművészeti 1906-os megnyitásáig nyúlik vissza, amikor a Schickedanz Albert által tervezett épületben a biedermeier festészet alkotásai és az Országos Képtár szerzeményei képviselték a 19. századi művészetet. Az ezt követő években tervszerű gyűjtőmunka indult, amelynek során előbb gróf Pálffy János hagyatéka került a múzeumba, majd 1907-ben egy kiállításhoz kapcsolódóan sikerült megvásárolni Camille Pissarro és Paul Gauguin egy-egy festményét. Térey Gábor, majd Petrovics Elek igazgatók Meller Simon művészettörténész közreműködésével az első világháború végére európai rangúvá emelték a francia 19. századi festészeti és szobrászati gyűjteményt, amely olyan alkotók műveivel gazdagodott, mint Auguste Rodin, Aristide Maillol, Eugène Delacroix, Gustave Courbet, Édouard Manet, Claude Monet, Camille Pissarro, Paul Cezanne és Pierre Bonnard. A második világháborút követően a Herzog-gyűjtemény néhány darabjának megvásárlásával tovább bővült a történeti anyag.

A két világháború közötti időszakban, valamint az 1989-es rendszerváltást megelőző évtizedekben csak korlátozott lehetőség nyílt klasszikus modern és kortárs műalkotások beszerzésére, amit részben a közép- és kelet-európai régióra jellemző konzervatív szemlélet is hátráltatott. Az 1960-as és 1970-es években a gyűjtemény elsősorban külföldön élő, magyar származású művészek alkotásaival gyarapodott, miközben a szocialista kultúrpolitika időszakosan teret engedett nyugat-európai és amerikai adományok befogadásának is. A folyamat során kerültek a gyűjteménybe Denise René és Victor Vasarely konstruktivista és konkrét művészetet képviselő kollekciójának darabjai, amelyek egy kisebb, 20. századi állandó kiállítás alapját teremtették meg.

1983-ban Vasarely több mint háromszáz művet ajánlott fel Magyarországnak, majd a rendszerváltást követően az angol Montgomery-gyűjtemény mintegy százötven alkotása érkezett Budapestre. A vizuális kultúra terén mutatkozó hazai hiányosságok miatt a feladat nemcsak a jelentős monografikus kiállítások megszervezése volt, hanem a kortárs művészet rendszeres bemutatása is. A klasszicizmussal és romantikával induló történeti ívet ezért a modern és kortárs művészet meghatározó alkotásai egészítették ki, különösen az 1980-as és 1990-es években, amikor számos nemzetközi jelentőségű mű került a gyűjteménybe.

Az elmúlt másfél évtized során több jelentős kortárs művész rendezett kiállítást Budapesten, a Hősök terén, az Óbudán működő Vasarely Múzeumban, valamint a budai várban, és a tárlatokat követően számos fontos alkotás került a gyűjteménybe. Ajándékozások és vásárlások révén egyaránt jelentős kortárs műegyüttesekkel gazdagodott az anyag, amelyhez kapcsolódik az 1984-ben a Grafikai Gyűjteményben létrehozott, majd 2010-ben az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményhez csatolt fotó- és médiagyűjtemény is. Ez az egység az utóbbi évtizedben tovább bővült, többek között a modern és kortárs fotóművészet és médiaművészet nemzetközileg elismert alkotóinak munkáival.^[7]

A gyűjtemény a magyar művészet legjelentősebb 19–20. századi szobrait valamint a 19–21. századi magyar művészi érmek és plakettek, a hiánypótló viasz- és gipszminták, illetve a kortárs alkotók éremnek tekintett objektjeit őrzi. A műtárgyállomány jelenleg közel 10 000 darabot számlál, közülük a legkiemelkedőbb alkotásokat a Galéria állandó kiállításán mutatja be.

A Grafikai Gyűjtemény mintegy 81 000 lapot őriz, amelyeket magyar művészek alkottak a 18. század végétől körülbelül 1960-ig. Az alkotások három nagy egységbe tagolódnak: a rajzgyűjteménybe, a művészi (sokszorosított) grafikai gyűjteménybe, valamint a plakátgyűjteménybe.

A rajzgyűjtemény 52 000 lapja ceruzával, akvarellel, tussal, szénnel, temperával és pasztellel készült. A kollekcióban megtalálhatók festmény-előkészítő rajzok, vázlatok, valamint autonóm, önálló kompozícióknak szánt művek. Alkotóik között szerepelnek a 19. század elejének és közepének kiváló rajzművészei (id. Markó Károly, Barabás Miklós, Libay Károly Lajos, Kozina Sándor, Forray Iván), a 19. század második felének akadémikus képzettségű mesterei (Lotz Károly, Székely Bertalan, Zichy Mihály), a századfordulón dolgozó művészek (Mednyánszky László, Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Lesznai Anna, Kozma Lajos), a 20. század eleji modernizmus képviselői (Berény Róbert, Márffy Ödön, Czóbel Béla, Tihanyi Lajos, Nemes Lampérth József, Vaszary János, Bernáth Aurél, Uitz Béla), valamint a két világháború közötti időszak mesterei (Derkovits Gyula, Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Egry József, Ámos Imre). A rajzgyűjtemény különleges része a freskókarton-kollekció, amelyben a mintegy 800 nagy méretű vázlat – főként Lotz Károly és Than Mór művei – többnyire 19. századi épületdekorációkhoz, falfestményekhez készült.

A művészi (sokszorosított) grafikai gyűjteményben körülbelül 11 000 valamilyen sokszorosító technikával (fa- és linóleummetszet, litográfia, rézkarc, rézmetszet) készült lapot őrzünk. A lapok szerzői között vannak olyan festőművészek, akiknek grafikai munkássága életművük fontos részét képezi (Mattis Teutsch János, Kmetty János, Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Molnár C. Pál, Uitz Béla), illetve főként a grafikai műfajokban dolgozó művészek, vagyis grafikusok (Varga Nándor Lajos, Buday György, Gáborjáni Szabó Kálmán, Gy. Szabó Béla, Olgyai Viktor, Tichy Gyula).

A plakátgyűjteményben csaknem 18 000 mű van, amely kiválóan reprezentálja a műfaj magyarországi kezdeteitől, nagyjából 1890-től napjainkig tartó időszakot: festőművészek plakátjai (Rippl-Rónai József, Vaszary János, Glatz Oszkár, Ferenczy Károly, Bortnyik Sándor, Berény Róbert), illetve csak tervezőgrafikával foglalkozó művészek munkái (Faragó Géza, Földes Imre, Pólya Tibor, Tuszkay Márton, Biró Mihály, Irsai István, Csemiczky Tihamér, Máthé András, Balogh István, Szilvásy Nándor, Darvas Árpád, Kemény György, Pócs Péter, Orosz István, Pinczehelyi Sándor). A kollekcióban a plakátok mellett egyéb nyomtatványok, plakáttervek és más tervezőgrafikai munkák is szerepelnek.

A papíralapú tárgyak igen sérülékenyek, különösen a fény- és a hőhatásokra érzékenyek, ezért állandó kiállításon nem szerepelhetnek. A Grafikai Gyűjtemény kollekcióját a nagy időszaki kiállításokon kívül tematikus kamarakiállításokon láthatja a közönség a grafikai kabinetben.⁹